Referenciák

Szabadon lélegezni

Gyermekem megszületése után kezdtem el járni pszichológushoz.
Segített feldolgozni, hogy második fiam sérülten született.
"Kapcsolatunk" hosszúra nyúlt, gyerekkori problémáimra is rávilágított,
s ezzel megoldást mutatott, egy régóta fájó sebre, amely egyre több testi problémát okozott.
Pszichológusom megtanított szabadon lélegezni,és jól odacsapni a pánikrohamnak.
Csak egy érdekes adalék még az okokhoz és a miérthez (bár még sorolhanék jó párat): annyira rettegtem a kutyáktól, hogy át kellett mennem a túl oldalra, ha jött egy,s lassan már a szabad mozgásomban is gátolt. Ma viszont már boldog kutyatulajdonos vagyok, aki az utcán mosolyogva nézi az ebeket, legszívesebben mindet haza vinném.

(Mariann, 45 éves családanya, feleség)

Önmagam megismerése felé

Kétségbeesetten, tele félelmekkel, hosszú ideig tartó szorongás után
kerestem fel a Kapcsolat Ambulanciát. A rossz lelkiállapotomnak már
fizikai tünetei is voltak, ami egyértelművé tette, hogy segítségre van
szükségem.
A hónapokig tartó terápia során az első és legfontosabb feladatom az
volt, hogy megismerjem önmagamat, hiszen a gondok nagy része abból
adódott, hogy nem tudtam, ki vagyok és hogy mire van szükségem ebben
az életben.
A feladat teljesítéséhez sok időt kellett egyedül eltöltenem, és a
kezdeti kételkedés után hamar észrevettem magamon a változás jeleit.
Lassan egy független, önálló ember lett belőlem, aki felvállalja az
érzéseit, az akaratát, és kerüli a számára kellemetlen szituációkat.
A fizikai tünetek elmúltak, kinyíltam a világ felé, ami a félelmek
nagy részének leküzdését is elősegítette, a felmerülő problémákat
könnyebben kezelem, és már nincs szükségem senkire ahhoz, hogy jól
érezzem magam, ez pedig a záloga egy egészséges kapcsolatnak, bárkiről
is legyen szó. Köszönöm, hogy visszakaptam a boldogságot!

Kordábanni a "szörnyeteget"

Azért fordultunk szakemberhez, mert az akkor 4 éves lányunknak komoly szorongásos problémái voltak. Mária és a kislányunk között a bizalom hamar felépült, szépen lassan a szorongások oldódni kezdtek, az azelőtt látott gondok és gátlások eltűntek.

A kezelések részeként feltérképeztük családunk szokásait, felfedtük a bennünk rejlő szorongásokat, amelyek lányunkra is hatottak. Lányunk kezelése során kiderült, hogy kettőnk kapcsolata igen erős érzelmi alapokon nyugszik, és erősen hatnak rá a bennem végbemenő folyamatok.

A kezeléseket én folytattam tovább, amely során sikerült felfedni a bennem rejlő régi, gyerekkori érzéseket és félelmeket, valamint megtanultam kordában tartani a "szörnyeteget", ami olykor hiszti formájában tört rám. Az egész családunk nyugodtabb lett, én magabiztosabbá váltam. Jobb anyának, jobb feleségnek és sikeresebbnek éreztem magam.
Családunk harmóniájáért nagyon hálásak vagyunk!

Péter

Mindenekelött őszintén meg kell mondanom, hogy Anna bíztatása nélkül nem mentem volna el hasonló foglalkozásra. Jogosnak találtam azt az érvet a részéről, hogy ha megismerjük mások hasonló baját, az ő tapasztalatuk segíthet nekünk is, Egyébként inkább nem gondoltam bele a jövőben ránk váró nehézségekre, féltem ezektől a gondolattokól.
Néhány fájdalmas döntés meghozásához megerősítést jelentett a pszichológus pozitív vagy legalábbis megértő hozzálása (ilyen volt például a bentlakásos intézmény választása).
A várakozásaimon felül visszajelzést kaptam saját magamról is. Például arról, hogy mennyire közeli vagy éppen távoli az érzelmi kapcsolatom saját családommal illetve, hogy ebben mennyiben különbözöm más szülőktől. Ez szerintem fontos visszajelzés olyanok számára, akik elveszítik a talajt a lábuk alól, és nem tudják objektíven szemlélni saját maguk és legközelebbi hozzátartozóik viszonyát, szerencsétlen helyzetükben. Azt is gondolom, hogy többféleképpen el lehet csúszni érzelmileg ebben a kutyaszorítóban, de egy ilyen terápiás csoport kontroll lehet így is, úgy is.

Anna

Férjemmel kislányunk, Lilla miatt kerültünk életünkben először közelebb ahhoz, hogy mit is jelent a pszichológiai tanácsadás a gyakorlatban. Bár tanárként a tudománnyal kapcsolatban már sok élményünk volt, nem gondoltuk, hogy egy pszichológussal folytatott beszélgetésre valaha is szükségünk lehet. Sőt, őszintén szólva én magam idegenkedtem is attól, hogy egy vadidegen, de úgymond szakember előtt tárgyaljuk meg a problémáinkat. Ahhoz voltunk szokva, hogy a gondokat barátok, a család és magunk között kell elintézni.

Mikor azonban első gyermekünk 2005-ben a szülés alatt mély oxigénhiányt élt át, megváltozott az életünk. Gyakorlatilag egyik fejlesztésről a másikra hordtuk nap mint nap, felemésztve anyagi és a hónapok alatt szellemi és fizikai tartalékainkat. Gyorsan vállaltunk újabb gyermeket, aki bearanyozta a napjainkat, de az ő szoptatása-nevelgetése és Lilla ápolása-fejlesztése annyira lekötött engem, hogy a házasságunkra és magamra semmi idő nem jutott. Összecsaptak felettünk a hullámok, Lilla ekkor kb. 2,5 éves volt, Zsuzsi 8 hónapos.

Ekkor nagy szerencsénkre indult egy szülőcsoport, Dr. Farkas Mária vezetésével, sérült gyermeket nevelő szülőknek. Férjemet én beszéltem rá, hogy járjunk. A két félév, amit a csoporttal töltöttünk, rengeteget jelentett. Végre nem éreztem, hogy erősnek kell lennem, elhallgatni a problémákat. A családban nem egy emberben én tartottam a lelket, nehogy teljesen kétségbe essenek, hogy mi milyen szerencsétlenek vagyunk. Az utcán, a kollégák között, miindig a sajnálattal szembesültem. Itt jókedélyű, erős szülőegyéniségekkel beszélgethettem, akik értették a problémát, gyakorlati tanácsokat adtak. Nem elsősorban Lillával kapcsolatban, hiszen azt a fejlesztő pedagógusoktól-mozgásterapeutáktól tudtuk, mit kell vele csinálni. Sokkal inkább a párkapcsolatról, magamról értettem meg olyan dolgokat, amikre eddig nem figyeltem.

A csoport érdekes témákat tárgyalt meg, a beszélgetéseket irányította-terelte, mederben tartotta Mária, jó érzékkel választva ki a gyakorlatokat, a gondolatébresztő feladatokat. Be kellett azt is látnom, hogy Lilla igenis sokkal súlyosabban sérült, mint a legtöbb sérült gyermek, akikkel szintén nehéz, de Lilla ténylegesen alig tud valamit, minden erőfeszítésünk ellenére. Gyakorlatilag részben ezek a beszélgetések adtak erőt az életünk átalakításához. Nem valószínű, hogy a házasságunk és az ép elménk megmaradt volna anélkül a felismerés nélkül, hogy Lilla családunknak csak az egyik tagja, és nekem négyünk életét kell figyelembe vennem. Súlyos és nehéz döntést hoztunk, amikor Lillának heti bentlakásos óvodát kerestünk, a vívódás hónapokig tartott. Azóta évek teltek el, Lilla sajnos 2009-ben meghalt. Jelenleg két egészséges kislányunkat neveljük, együtt.